Kiszivárgott a dátum, ekkor döntenek Von der Leyen sorsáról – Magyarország szerepe is előkerült
Aggódhat az Európai Bizottság elnöke.
Első, második és harmadik oltást is adnak, nem kell regisztrálni, időpontot foglalni.
A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. György István azt mondta,
Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni – hangsúlyozta, hozzátéve: a lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban.
Első, második és harmadik oltásokat is adnak – jelezte az államtitkár. Kiemelte: fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel.
(MTI)